A sáfrány használata közel 4000 éves múltra tekint vissza, az ókori akkád uralkodó, Sargon nevének jelentése ugyanis „Sáfrány város”. Az ókori Krétáról is maradtak feljegyzések róla, de a perzsák, vagy az egyiptomiak is előszeretettel alkalmazták mind gyógyhatása miatt, mind ételeik ízesítésére.
A görög mitológiában számos helyen utalnak a sáfrányra, ezekben az időkben ugyanis afrodiziákumként is használták. Az egyik római mondás is utal a sáfrányra: „Dormivit in sacco croci” azaz „sáfrány ágyon aludt”, ami annyit jelent, hogy boldog önfeledtség lett úrrá valakin. Kleopátra is előszeretettel alkalmazta fürdővizében.
A középkorban Európába arab kereskedők hozták be, ahol évszázadokig a gazdagság és az előkelőség jelképe is volt. A nagy pestisjárvány idején a XIV. században sáfrányból készítették az egyik legkelendőbb gyógyszert, amelyet mi sem bizonyít jobban, hogy egy alkalommal az egyik ilyen szállítmány megszerzéséért 15 napig tartó harcok folytak.
Mátyás király idejében Magyarország is nagy sáfránytermesztő és fogyasztó társadalom volt. Ebben az időben jelentős mennyiségben használták fűszerként intenzív aromás íze miatt, de ruhaszínezéshez is alkalmazták.
Napjainkban elsősorban Iránban, Indiában, Görögországban és Spanyolországban termesztik. Felhasználása a gasztronómiában egyre népszerűbb, a legnevesebb séfek is előszeretettel használják, gyógyhatásait pedig egyre több és több klinikai kutatás igazolja.
Forrás: Wikipédia